All of my heroes are dead

Skyfall/Sherlock crossover. Zenének ezt ajánlom mellé, hogy kellően áthasson benneteket a heroikus pátosz és a patriotikus maszkulin kötelességtudat, miközben homlokráncolva meredtek a távolba.

Angliának szüksége van hősökre. Ezek a hősök általában csak látszólag magányosak – és szinte mindig csak látszólag halottak. Ilyenkor ugyanis közös hobbijuknak hódolnak…

.

Műfajilag crack. Teljesen.

All of my heroes are dead

-     Késtél.

-     Elnézést. Az a tűzvédelmi gyakorlat…

-     … a Lloydsnál. Nem tűzvédelmi gyakorlat volt – biccentett kurtán Sherlock, befejezve Bond helyett a mondatot.

Miután egyetlen bennfentes pillantással megosztották egymással információikat a éppen elhárított terrortámadásról, Sherlock megköszörülte a torkát, és zavartan lenézett a cipőjére.

-     Én… – itt ismét erőltetetten köhintett egyet -, még sosem csináltam ezt valaki mással.

-     Nem nagy ügy – dugta magabiztosan zsebre a kezét Bond. Morózusan összevont szemöldökkel felmérte a terepet, végül szakértő pillantással kiszúrta a tető északi sarkát. – Itt jó lesz – bökött a fejével a betonpárkány felé.

Megálltak egymás mellett azon a ponton, ahol egyikük a város északi, másikuk a keleti része felé fordulva még bőven hallótávolságon belül voltak egymástól. Arcukat szélirányba fordították, és éber, őrködő tekintettel elnéztek a horizont felé.

A detektívnek néhány perc után feltűnt, hogy az általában magányos alakját körülvevő misztikus és baljóslatú légkör teljességgel szétfoszlik egy másik fél jelenlététől. Nem tudott szabadulni a kínos gondolattól, hogy így egyszerűen csak két idiótának tűnnek, akik ácsorognak a háztetőn.

-     Tudtad, hogy az Államokban is csinálják? – szólalt meg végül csevegőnek szánt hangon.   - Egy Wayne nevű alak…

Bond megforgatta a szemét.

-     Ugyan már. Annyira túldramatizálja. Az a denevéres reflektor... Túlzás.  – csücsörítette össze a száját Bond. Sherlockot a férfi így határozottan Muriel nénikéjére emlékeztette, aki hasonló gesztussal fejezte ki a nemtetszését, mikor ő egyszer kiásta a kert végében az előző nap elpusztult perzsamacskája tetemét, hogy felboncolhassa. Ezt az analógiát azonban, úgy döntött, megtartja magának.

-     Annyira gáz,valóban - helyeselt inkább hangosan.

Újabb hosszú, bajtársias csend következett, mialatt a délután egyszerre megélénkülő, majd épp olyan gyorsan kaotikussá is váló forgalmat szemlélték odalent.

Bond időnként a szeme sarkából Sherlockra sandított. Feltűnt neki, hogy a detektív haja milyen drámai hatással lobog a háztetők felett süvítő erős szélben, tökéletes összhangot alkotva a hosszú, melírfekete kabáttal. Egy pillanatra elfogta a féltékenység, de aztán eszébe jutott, hogy elvégre mindenkinek a saját stílusát kell követnie. És ő határozottan a letisztultabb, keményebb vonalakat kedvelte, emlékeztette még magát.

Sherlock stílusa meg, ha őt kérdezi valaki, amúgy is túlzottan intellektuális jellegű…

Azért csak nem tudta levenni a szemét a kabátról.

-     James? – szólalt meg egy idő után frusztráltan Sherlock, megérezve magán a másik férfi tekintetét.

-     Igen?

-      Kérdezni szeretnél valamit?

Bond sértett meglepettséget színlelt.

-     Nem – felelte a rá jellemző lapidáris stílusban.

A nap lassan eltűnt a hátuk mögött, utolsó, narancsvörös sugaraival körberajzolva alakjukat, ahogyan ott álltak a tető szélén.

-     Belstaff – mondta megenyhülve Sherlock újabb öt perc után.

Bond komoly bólintással vette tudomásul a detektív közlendőjét, de egyébként nem válaszolt.

Később, amikor végre esti szürkületbe borult a város, és egymás után kigyulladtak körülöttük London fényei, mindketten mocorogni kezdtek, vért pumpálva az érzetre is szoborszerűvé dermedt végtagjaikba.

- Egy élmény volt - biccentett Bond.

- Ugyan. Részemről az öröm - udvariaskodott Sherlock

 - Jó érzés másokkal is megosztani a szenvedélyed - ütötte tovább a vasat az ügynök.

- Igen - merengett el a detektív. - Azért lenne egy kérésem - tette hozzá óvatosan.

Bond kérdően pislogott vissza rá.

- Ha esetleg véletlenül összefutnánk, amikor ott van John is - mondta halkan, kicsit közelebb hajolva Sherlock -, szeretném, ha nem tennél említést neki erről.

Bond rosszalló fintora láttán Sherlock úgy érezte, további magyarázatra szorul a dolog.

- Tudod, ő elég érzékenyen reagál a hobbimra azóta a bizonyos... incidens óta.

A titkos ügynök arcán megértés suhant át.

- Nos, valóban sajnálatos eset volt - felelte. - Ez is azt mutatja, az embernek meg kell válogatnia, kit avat be a magánéletébe. Főként, hogy általában ostoba megnemértés övezi a nem teljesen megszokott időtöltéseket.

-     Pedig nincs semmi szégyellnivaló abban, amikor érett, magukkal tisztában levő férfiak összejönnek, hogy kicsit kieresszék a gőzt - biztosította a másikat, és valószínűleg saját magát is Sherlock.

-     Legközelebb talán elhozhatnád a bátyád - javasolta Bond. 

-     Infantilis időpocsékolásnak tarja – kámpicsorodott el Sherlock, egy tehetetlen kézlegyintéssel kifejezve véleményét Mycroft hozzáállásáról. – Persze némaságba burkolózva tespedni naphosszat egy szobában tíz másik túlkoros, pocakos politikussal, az maga a Hatékony és Átgondolt Cselekvés eklatáns példája. 

Bond cinkosan elmosolyodott Sherlock felháborodását látva, és már épp együttérzően a másik vállára tette volna a kezét, amikor észbe kapott, és egy nemtörődöm fültő-vakarással korrigálta a mozdulatot.

-     Akkor legközelebb – dörmögte az orra alatt.

-     Legközelebb – értett egyet a detektív. 

 - Apropó, nem szoktál véletlenül kötni? - bukott ki a váratlan kérdés Bondból. 

Sherlock a megrökönyödését leplezendő úgy tett, mintha az éppen leereszkedő helikopter zajától nem hallotta volna. Bond nem erőltette a dolgot. 

Egy szoros, határozott, férfias kézfogás után az ügynök eliramodott a tető túloldalán rá várakozó jármű felé, Sherlock pedig zsebre dugta a kezét, és miután egy utolsó, kacér pillantást vetett a párkány széle felé, komótosan távozott a lépcsőházba vezető vasajtón keresztül.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szerz. megj: Majdnem elfelejtettem: a legfőbb inspirációt ez a blog adta. (Szerelmes vagyok ebbe az emberbe. Fülig.)