2013. december 23., hétfő

Christmas Cupcakes


Készvégem ássatokel. Miniatürizált karácsonyi elmebaj. Egyben vádirat Gatiss és Moffat urak ellen. (A vádlottak padján helyet foglal még Csajkovszkij is, ó, minden giccs ősatyja.) Mindenképpen javaslom az előzményeket, mert ez így elsőre brutáltömény. 
Lady Pitonnak megint ezer köszönet az ötletdömpingért!

 Valamint küldöm ezt a történetet karácsonyi üdvözletként minden kedves olvasómnak, különös – de nem kizárólagos - tekintettel Reyklanira, Hard Candyre, Kiddyre, Viaszra, Carmen Blackre, Corvus Coraxra, Krikóra, Lady Pitonra, Sliverre, Wynduára, Estilla Vályira, Claudiára, Menta Vadra, Doctor Tatienne-re, Holdfénypatkányra, Scale-re, Brokkolira, Sophie-ra, C Maryre, Valerinre, Ivy-reCurious Girl-re, D.L.L.-re Lianne H-ra, Hobbitlánykára, továbbá minden egyes olvasómnak, aki vette (virtuális csoki) vagy nem vette (virtuális virgács) a fáradságot, hogy kommentet hagyjon az oldalon!

 Békés, Boldog Karácsonyt Nektek!



Christmas Cupcakes


-     Jobbra, John, jobbra! – piggyegte türelmetlenül Sherlock, ahogy a hatalmas mobiltelefont próbálta egyensúlyban tartani az egyik oldalsó élénél megtámasztva.

John a másik oldalon fájdalmasan felszisszent, mikor a készülék a jobb nagylábujján landolt.
-     Ha annyira jól tudod, csináld egyedül! – dühöngött.

-     Csak rátok várunk, fiúk – dobolt lábával az asztalon Moriarty, akire a tárcsázás feladata jutott, csak azután persze, hogy Johnnak és Sherlocknak sikerült odamanővereznie a BlackBerryt a hangmanipulátor elé. Még szerencse, hogy ez utóbbi – egy fémdobozra erősített, gigantikus, acélszürke tölcsér - önmagától is stabilan állt az asztalon.

Mycroft a háta mögött összekulcsolt kézzel figyelte az általa vezényelt hadműveletet a tölcsér túloldaláról. Egy felfordított teáscsésze tetején állt, hogy feje megfelelő magasságba kerüljön, amikor majd bele kell szólnia a manipulátorba.

Végre Moriarty a billentyűzeten tapicskolva kikereste Mycroft mobilján a CIA főnökének számát, és kéjes élvezettel rátenyerelt a tárcsázás gombra.

-     Halló? – hallatszott jó pár csengéshang után a vonal túl feléről.

Mycroft miután vett egy nagy levegőt, megköszörülte a torkát és még jobban kihúzta magát, mintha az a néhány milliméter számítana bármit is, majd beleszólt a tölcsérbe cérnavékony hangján.

A brit hírszerzés közeli jövője szempontjából kulcsfontosságú volt ez a beszélgetés, és az, hogy Mycroftnak mennyire sikerül kimagyaráznia a múlt heti, váratlan munkaképtelenségének köszönhető fiaskót.  Mennyire sikerül kompetens, a helyzetet irányítása alatt tartó személy benyomását keltenie az amerikaiakban.

Mycroft tehát bátran beleszólt a telefonba a tölcsér előtt pipiskedve, és tonnányi súlyok libbentek le a válláról, amikor a manipulátornak köszönhetően a hangja mélyen és öblösen zengett fel a szobában. 

Megtörölte eddig öntudatlanul ökölbe szorított, izzadó tenyerét a nadrágja szárában, aztán teljes mellszélességgel belevetette magát a helyzet felvázolásába.  Immár magabiztosan és elmélyülten göngyölítette a beszélgetés fonalát a saját mag által kreált labirintusban, miközben a beszélgetőpartnerének fogalma sem volt róla, hogy az orránál fogva vezetett jámbor Minótauroszként baktat az idősebb Holmes nyomában. 

Természetesen nem azt mondom, hogy a mi oldalunkon nem fordultak el apróbb mulasztások, ismerte el az arc nélküli hang néhány perc múlva, kiérdemelve ezzel Mycroft önelégült somolygását. Igen, tisztában vagyunk vele, hogy a dubai tárgyalások sikertelensége nagyrészt a mi felelősségünk... Nem, valóban nem tettük meg a megfelelő intézkedéseket, ami a megelőzést... Nézze, őszintén sajnálom mindezt, de...

Mycroft a mentegetőzést hallva dagadozó fensőbbségtudattal bólogatott a csésze tetején állva. Végül is, az igazi hatalom nem méret kérdése, ugyebár.

 - Nos, ha ennyire ragaszkodik hozzá, talán fontolóra vehetem a további együttműködés lehetőségét, ehhez azonban az eddigieknél sokkal magasabb fokú professzionalizmusról kell tanúbizonyságot tenniük – csipogta bele  a telefonba... 

Csipogta??? 

-     Hoppáka – szabadkozott Moriarty ártatlan szemekkel felemelve maga előtt a kezeit, ahogy hátrébb lépett a hangmanipulátor kapcsolójától.  

 John az öklét rázva megindult a bűnöző felé, dühében teljesen elfeledkezve a telefonról, amit Sherlock egy darabig igyekezett egyensúlyban tartani, de a készülék végül túl súlyosnak bizonyult, és vészesen elkezdett oldalra dőlni. A detektív apró, totyogó lépésekkel próbálta korrigálni a szöget, hasztalanul.

Mycroft megkövülten figyelte, ahogy a BlackBerry alábukik az asztal szélén, magával rántva Sherlockot a mélybe, miközben a CIA főnöke még mindig vonalban volt.

 - Miféle ízetlen tréfa ez Mr. Holmes? Mr. Holmes? Hall engem?

Mycroft lélekben felkészült a váratlan és szokatlanul korai nyugdíjazására, ahogy hallgatta a vonal túl felén a zaklatott amerikait, egyre távolabbról, egyre halkabban, 

                                                                             halkabban,  

                                                                                         halkabban…




Kipattantak a szemei, és riadtan, zihálva ült fel ágyában. Az saját ágyában, amin végigért a párnától csaknem a láblécig, száznyolcvanötegészhattized centiméter hosszan, nyugtázta, ahogy a lélegzetvételei lecsillapodtával visszafeküdt, és felrángatta a megnyugtatóan puha takarót az álláig. Csak egy ostoba álom. 

Bár Mycroft általában örvendetesen nyugodt álommal aludta végig az éjszakáit, most nem csodálkozott a különös lidércnyomáson. Karácsony reggele - hajnala - volt. Az elmúlt napok csak geológiai léptékkel mérhető nyomás alá helyezték a Brit Kormányt, akinek nem elég, hogy féken kellett tartania az év vége előtt meghibbant képviselők hadát (jövőre ugyanis választások voltak esedékesek), de a szokásos teendői mellett még egy súlyos titkot is a vállán cipelt. Illetve, a három 'súlyos titok' együttesen sem nyomott talán többet húsz dekánál, mégis, Mycroft számára úgy tűnt, minden egyes nappal közelebb sodródik egy pazar, látványos  idegösszeomláshoz.

A karácsony csak egy újabb kegyetlen próbatétel volt. Meglepő módon, Sherlockkal még csak-csak elboldogult volna, John és Moriarty azonban napok óta rágták a fülét az ünnep miatt...

- Remélem, legalább karácsonyra valami egészségesebbel állsz elő - dünnyögte a doktor egy reggel, méla undorral forgatva a kanalát a szokásos, tejjel és mézzel elegyített zabpehelyben, amit Mycroft tett eléjük a játékboltból beszerzett tálakban.

- Orvosként talán tudhatnád, hogy ez egy rendkívül magas tápértékkel bíró, egészséges, és, ami a fő szempont, gyorsan elkészíthető étel - kérte ki magának Mycroft.

- De nem túl változatos, naponta kétszer. - John nem adta fel. 

- Én is követelem a hagyományos karácsonyi vacsorát - tolta el maga elől a tányérját Moriarty. - Fogolyként jogom van hozzá. 

Sherlock egy szkeptikus pillantást vetett a másik kettőre, és ahogyan mindig, most is érintetlenül hagyta a tányérját. Ami azt illeti, Mycroft emiatt is aggódott az utóbbi időben. Még egy tétel a listáján. 

Karácsonyi vacsora, tehát. Nem olyan nagy probléma: majd Antheával rendeltet valami, amit kellően kis adagokra tud porciózni. Ő maga általában a klubjában tölti az ünnepek java részét, de persze ez idén nem jöhet szóba. Mrs. Hudson elutazik az unokahúgához - senki nincs, aki felügyelne a kicsikre. Megoldja valahogy. Csak a személyzetet ne kellett volna elküldenie... De hát a diszkréció és biztonság mindenek előtt. 

A takaró kellemes melegében Mycroft a másik oldalára fordult. Nem tudott visszaaludni, és nem csak a fejében kavargó gondolatok, aggodalmak miatt. 

Valami nem volt rendben: igen, a sötét szobában fekve mindinkább hatalmába kerítette az érzés, hogy valami határozottan nincs rendben. Kinyitotta a szemét, és tudatosan fülelni kezdett. Néhány másodperc után aztán meghallotta: egy alig kivehető, pihegő-szuszogó hang a padló irányából.

Mycroft felkattintotta az éjjeli lámpát az ágy mellett, és kihajolt az ágyból, végigpásztázva a szőnyeget.

Semmi. 

A hang azonban nem szűnt meg. 

Felült, és lassan belecsúsztatta a lábát a szövetpapucsába, amikor is... valami puha és meleg dolognak ütődött a nagylábujja. Ijedten kapta vissza maga alá a lábait, aztán a megértés átsuhant az arcán: felemelte a papucsot, és kirázta belőle az álomtól kótyagos John Watsont. 

- John, az ég szerelmére, van fogalmad róla, hogy agyontaposhattalak volna? Hányszor mondjam, hogy próbálj ne a legváratlanabb helyeken elaludni!? - hordta le a megszeppent doktort.

- Nem tehetek róla, Mycroft! Sherlock és Jim egész éjjel hangosan veszekedtek a Cluedo-táblán rohangálva, nekem meg szükségem van a napi tizenhat óra alvásomra!

- És úgy gondoltad, hogy épp a házipapucsom belseje a legmegfelelőbb fekvőalkalmatosság?

John bűntudatosan sütötte le a szemét Mycroft tenyerén csücsülve.

- Puha volt és meleg. Hívogató - magyarázkodott, bár egészen biztos volt abban, hogy  Mycroft nem érti meg az odúszerű búvóhelyek iránti különös és ellenállhatatlan vonzalmát. Tulajdonképpen ő sem értette, de ez nem akadályozta meg abban, hogy minden kockázatot vállalva megpróbálja kielégíteni.

Mycroft egy reménytelen sóhajjal letette a töpörtyűnyi ex-katonát a szőnyegre.

- Na sipirc. Sherlock már biztosan kisírta a szemét utánad. 

Mint azonban kiderült, Sherlock egyáltalán nem sírt John után. Sherlock fortyogott a dühtől. Ezt onnan lehetett látni, hogy az arca aszott citromszerűen összeráncosodott, a karjait görcsösen összekulcsolta a mellkasa előtt. 

- Mit kerestél odafent? - esett neki Johnnak egyből, mikor az lehuppant az utolsó lépcsőfokról.

- Aludtam - vetette oda neki John félvállról,ahogy elhaladt mellette.

- Mycroft hálószobájában - egészítette ki jegesen Sherlock.

- Ugyan, kérlek, öcsém. - Mycroft John mögött lépdelt lefelé, egy gyors reggeli ellenőrzőkörutat járva be a lakásban. 

Sherlock egy dermesztő pillantást vetett a bátyjára - nyilvánvalóan nem számolva a ténnyel, hogy méretéből kifolyólag kevéssé ért célt vele -, aztán végigtrappolt a nappalin, és bevágta maga után a babaház ajtaját. (Amit a rendszeres, napi szintű kirohanásainak köszönhetően már így is csak a szentlélek tartott a helyén.)

-     Komolyan megijeszt, amikor így dúl-fúl – csimpaszkodott Mycroft pizsamanadrágjának szárába Moriarty, az isten tudja, honnan kerülve hirtelen elő. – Mint akinél nincs minden rendben - tette hozzá rettenettől elkerekedő szemekkel.

Mycroft megforgatta a szemét, egy finom lábrándítással lerázta magáról a konzultáns bűnözőt, aztán visszamászott az emeletre, hogy erre az őrült reggelre pontot téve felöltözzön végre.

A hálóba érve a rémálmának nyomait viselő, bevetetlen ágyra pillantva ugyan elfogta a késztetés, hogy a párna alá dugja a fejét, és egy jólesőt ordítson, de aztán keményen megacélozta magát, a nehézségeknek férfiasan a szemébe meredve felvetette a fejét, és továbbindult a gardrób irányába. 





Amikor Mycroft legközelebb, a reggeli nem tervezett zaklatottságát a szokásos nappali szorongására cserélve ismét lemerészkedett, akkor Johnt és Moriartyt ott találta, amint még mindig a babaház előtt toporogtak tanácstalanul.

- Kizárt minket - panaszolta John.
- Karácsony napján - csóválta a fejét Moriarty. - Miféle bánásmód ez, kérdem én.  - A bűnöző aznap láthatóan úgy gondolta, az ünnepre való tekintettel a szokásosnál is jobban kitesz magáért, és egy manósapkával kiegészített aranyszínű kezeslábast választott az aprónép extenzív ruhatárából.
Messze voltak már a westwoodos, krokodilbőr cipős idők...  Moriartyt leszámítva mindannyian visszasírták őket.

John még mindig csíkos pizsamájában, mezítlábasan nyomult mellette. 

- Amíg lecsillapodik, feldíszíthetnénk a karácsonyfát  - indítványozta optimistán a doktor.

- Karácsonyfát? - vonta fel a szemöldökét Mycroft. Karácsonyfát. Hát persze, hogy akarnak karácsonyfát. Gondolhatta volna.

A Moriarty átszellemült, várakozó arcára és John már elve bánatos kifejezésére vetett futó pillantás meggyőzte róla, hogy nem a legbölcsebb döntés közölni velük, hogy nem lesz itt semmiféle fa. 

Mély levegő. Telefon. Anthea. 

- Nem tudom, hol vannak a díszek. Egy dobozban kell lenniük valahol a házban - felelte, miközben sms-t pötyögött. - Reggeli után megkereshetitek őket.

Briliáns. Ha szerencséje van, ezzel ellesznek legalább késő délutánig. Főként, hogy a takarítónője valószínűleg már évekkel ezelőtt megszabadult a Mycroft által még a szüleitől megörökölt üveggömböktől és az egy tengerikígyó alattomosságával állandóan összegabalyodó, zárlatos izzósortól.

Elégedetten dugta zsebre a kezét, és elballagott a dolgozószobája felé, hogy némi Beethowen és pár pohár Talisker segítségével ünnepi hangulatba hozza magát. 

Azonban még nem zengtek el a Missa Solemnis utolsó, fennkölt taktusai, amikor éktelen csörömpölés ütötte meg odakintről a fülét.

- Megtaláltuk - sipította Moriarty, amint Mycroft kidugta fejét az ajtón.

Csakugyan, megtalálták, és azzal a lendülettel sikerült az emeleti tárolószekrény teljes tartalmát átzúdítaniuk a galéria korlátján. Két hüvelykujj méretű krapek számára ez ugyan lehetetlen feladatnak tűnt, de Mycroft ez egyszer nem számolt Moriarty destruktív zsenialitásával.

A fent nevezett zseniális bűnöző most büszke, diadalmas mosollyal csimpaszkodott a korlátról alálógó, elveszettnek hitt izzósorba.

- Megtaláltuk - ismételte lelkesen.

- Látom - jött Mycroft lakonikus válasza. 

A Brit Kormány éppen eldöntötte, hogy tulajdonképpen senkinek nem hiányozna egy bajkeverő ír és egy kiszuperált katonaorvos, ám ekkor szerencsére megszólalt odalent a csengő.

Mycroft fejében ekkor újabb, sötét terv kezdett körvonalazódni.

- Anthea, kedvesem - nyitott ajtót legszélesebb mosolyát az arcára tapasztva.

A tüchtig fekete kiskosztümöt viselő nő faarccal nyomta Mycroft kezébe a karácsonyi vacsorát tartalmazó dobozokat, majd visszasétált a kocsihoz, hogy elvegye a sofőrtől a fekete műanyaghálóba csomagolt, döglött bálnabébire emlékeztető fenyőfát. A tűlevelűt aztán minden teketória nélkül az ajtóban várakozó munkaadója lábának támasztotta, tekintve, hogy annak keze még mindig a dobozokkal volt tele.

- Tehetek még önért valamit, uram?

- Nos, arra gondoltam, mennyire sajnálatos, hogy év közben olyan ritkán van alkalmunk kötetlenül beszélgetni - kezdett bele Mycroft. - Mivel tudom, hogy idén nem utazik el meglátogatni a családját, arra gondoltam, tölthetnénk együtt a szentestét.

- Úgy érti, magával, a három centis, szociopata öccsével, valamint annak szintén mérethiányos barátjával, és az Interpol kőrözési listáját vezető pszichopatával? - kérdezett vissza éteri mosollyal Anthea.

 - Igen - nyelt egy nagyot Mycroft, bevetve titkos segélykérő pillantását, amit a fegyveres fenyegetettség esetére vezettek be egymás között.  

HO - HO - HÓÓÓÓÓÓÓ, hallatszott Moriarty víg dalolászása odabentről, ahogy hintáztatta magát a korlátról lengő izzósoron. 

Anthea merev arccal lépett hátra egyet. 

-      -  Igazán nagyon szívesen maradnék, Mr. Holmes, de már hónapokkal ezelőtt jelentkeztem önkéntesnek a Tiszta szív alapítvány karácsonyi ételosztó akciójára - válaszolta, és már szélsebesen sarkon is fordult, hogy alámerüljön a fekete Bentelybe.

    A bestia.

   Mycroft megnyúlt arccal csukta be az ajtót utána, és egy darabig reményvesztetten meredt maga elé. Ennyit a tervéről az helyettes bébiszitterről.

De nem Mycroft Holmes lett volna, ha hagyja, hogy a kétségbeesés hullámai végleg magukkal sodorják.

Kezdetnek beállította a fát a nappaliba, Johnra és Moriartyra bízva, hogy oldják meg a díszítést, ahogy tudják, ha már annyira odáig voltak ezért az ostobaságért, majd begyűjtötte az előszobaasztalra tornyozott dobozokat, és elvonult a konyhába, hogy megpróbáljon miniatűr adagokat gyártani a karácsonyi pulykából, a vegyes párolt zöldségből és az áfonyadzsemből.

Még hogy karácsonyi ételosztás, füstölgött ismét az asszisztense szemtelenségén, mikor a gallérja vasalásából annyira nyilvánvaló, hogy egyedül tölti a lakásában az estét.

- Arra számít, hogy a szomszédjában lakó, szintén egyedülálló fogorvos áthívja magához.

- Sherlock - rezzent össze Mycroft, ezzel leplaccsantva egy kiskanálnyi áfonyadzsemet a fehér ingére.

A detektív gúnyosan elfintorodott.

-  - Végeztél mára a duzzogással? - érdeklődött Mycroft.

- Kénytelen voltam. Moriarty hozzákötözte Johnt a fenyőfatalphoz, és épp egy nyaka köré csavart csillagszórót készült meggyújtani, amikor közbeléptem - közölte szemrehányóan. - Gyerekfelügyelőnek is legalább olyan csapnivaló vagy, mint szakácsnak - meredt a bíbor lekvárfoltra Sherlock.

Mycroft úgy döntött, nem veszi fel a kesztyűt. Ha nagyon felbosszantja Sherlockot, a detektív a végén még a vacsorát is képes lesz bojkottálni sértettségében. Így is aggasztóan csenevész volt már.

A vacsora az előzményekhez képest viszont meglepően - Mycroft igyekezett elhessegetni a gyanúsan szót - nyugodtan zajlott. Ennek oka talán az volt, hogy Moriarty lendületéből sokat visszavett, hogy a csillagszórós eset után Mycroft jobbnak látta elővenni az íróasztalfiókjában tartott apró bilincseket.

- Rémesen fárasztó így az evés - nyavalyogta a gengszter, teátrálisan csörgetve a két karperec között feszülő láncot, ahogy ott ült az ebédlőasztalra helyezett kisebb babaasztalnál Sherlock és John társaságában.

- Amilyen briliáns elme vagy, majd csak megoldod valahogy - szúrta oda neki ecetes hangon John, és fájdalmasan megtapogatta a nyakát.

- Még mindig fáj? - hajolt közelebb Sherlock, szemügyre véve a fémdrót által hagyott halványpiros vonalat.

 - Nem vészes, láttam már rosszabbat is - vont vállat John.

Sherlock meztelen csodálattal az arcán nézett vissza rá. John pirulva elmosolyodott. Mycroft olyan arcot vágott, mint akivel most közölték, hogy az év végi diplomáciai fogadáson neki kell eljátszania a királynőt.






Később átvonultak a nappaliba, ahol már csak egy rezignált hunyorgásra futotta tőle, mikor szembesült a ténnyel, hogy Moriarty és John ténykedése következtében az amúgy hagyományos brit értékeket tükröző helyiség úgy nézett ki, mint a Mikulásgyár üzemi baleset után. Mycroft el nem tudta képzelni, hogy ennyi csillámboa, üveggömb, konfetti és szerpentin mind ez idáig észrevétlenül megbújt a lakásban az ő tudta nélkül. Valamennyi még a fenyőre is jutott belőlük.

Fáradtan lerogyott a füles fotelbe, és egy elnyújtott, halk sóhaj kíséretében hátrahajtotta fejét a háttámlára, majd lehunyta a szemeit. Csak pihen egy pár pillanatot... Normálisan nem szokott napközben, vagy akár az éjszakába nyúló megbeszélések alatt sem elálmosodni, de az utóbbi időben duplán égette az energiáit, és most teljesen kimerültnek érezte magát. Igazán, csak egy kép percet...

Mikor legközelebb kinyitotta a szemeit, odakint már sötét volt, és az egész lakásban csend uralkodott. Semmi halk neszezés, puha motoszkálás, vagy éles, magas hangú kiabálás a padló irányából. A szoba félhomályba borult, csak a fenyőfára művészi véletlenszerűséggel felaggatott izzók adtak halványsárga fényt.

Feljebb lökte magát a fotelben, hogy szemügyre vegye a terepet.

 - Mycroft - szólt ekkor egy suttogó hang a bal füle mellől.

- Sherlock?

- Itt vagyok - mondta a detektív, és előrébb sétált a fotel karfáján.

Mycroft nem először csodálkozott rá, hogy a három apróság az eltelt pár hétben milyen mókusszerű ügyességgel hidalta át a saját és a berendezés mérete közti különbséget. Igaz, Sherlock előtt sosem volt akadály a berendezés, emlékeztette magát.

- Hol vannak a többiek?
- John a karácsonyi díszek kiürült dobozában alszik a vattapamacsok között. Moriarty a manikűrollóddal próbálja átfűrészelni a bilincset a fürdőszobában.

Egy pár percig csendesen üldögéltek egymás mellett, a fenyőfa felé fordítva tekintetüket. Mycroftban, mielőtt még el tudta volna fojtani a szentimentális és sehová nem vezető gondolatot, homályos alakot öltött a kérdés, hogy vajon Sherlock felismeri a díszeket, az üvegmókust, az ezüst jégcsapot és a kristály hópelyheket, amiket Mycroft megtartott, megőrzött gyerekkoruk óta? Vajon szóvá teszi? Emlékszik rájuk egyáltalán?

- Te is észrevetted? - szólalt meg mintegy mellékesen Sherlock.

Mycroft rögtön tudta, hogy az öccsét nem olyan érzelmes témák foglalkoztatják, mint a gyerekkoruk karácsonyai.

- Hát persze.

- Mit gondolsz, mennyi idő?

- Nehéz megjósolni. Egy dolog nyilvánvaló: a növekedésetek exponenciális. Most még nem tűnik fel Johnnak, és Moriarty is  talán csak kezdi gyanítani, de néhány napon belül számukra is egyértelművé válik.
- Én is így gondolom - bólintott komolyan Sherlock. - Ki hitte volna, hogy magától visszafordul a folyamat...

 - A remény mindig megvolt...

- A remény ostobáknak való - fújt morcosan Sherlock, leginkább csak amiatti dühében, hogy így nem tőle származik a megoldás.

-  Akárhogy is, a hozzávetőleges kalkulációm szerint egy, maximum másfél hónap, és eléritek az eredeti méreteteket.

Sherlock kihallotta Mycroft hangjából, hogy nem teljesen elégedett a helyzettel. A detektív azt gondolta, megérti: a folyamatos növekedésük szinte állandó ruhavásárlással jár majd. Bár ő, köszöni szépen, remekül megvan egy szál lepedőben is, John igényli a meleg, bolyhos holmikat, Moriarty extravagáns ízlése pedig állandó sokkforrás mindannyiuk számára.

Már csak egy-két hónap.

Sherlock felnézett Mycroftra, aki az egyik padlón csillogó üveggömbre szegezte a tekintetét, miközben a szája egyenes vonallá simult. Sherlock számára furcsán idegenszerűnek tűnt ez a kifejezés a bátyja arcán: nem tudta beazonosítani, bár teljesen biztos benne, hogy már látta valamikor… Keresgélt, kutatott az emlékeiben, visszapörgette a napokat, heteket, éveket... mígnem hirtelen meglelte.

Oh.

Mycroft szomorú.

De miért lenne szomorú? Éppen most, amikor már látni lehet a végét ennek a nyilván számára is kellemetlen és terhes szituációnak?

Sherlock zavartan ráncolta össze a szemöldökét, ahogy szórakozottan birizgálta a karfa kárpitját a bátyja viselkedésének rejtélyével szembesülve. 

Aztán egyszerre lesett neki.

-     Mycroft?

-     Igen, Sherlock?

-     Én… Köszönöm, amit tettél. Teszel. Ez… nagyon… nemes gesztus tőled.

-     Nemes gesztus? – húzódott fájdalmasan gúnyos fintorra Mycroft szája. – Végül is, gondolom, ennyi, amit képes vagy megérteni. Hiba lenne túl sokat várnom tőled, nem igaz? – dörmögte a bátyja az orra alatt, és Sherlockot bosszantotta, hogy úgy érezte, nem is annyira neki szóltak ezek a megjegyzések, mint inkább saját magának. 

És egyáltalán, miért gondolja Mycroft, hogy ő nem képes megérteni?

-     Nem tudom, hogyan boldogultunk volna nélküled – próbálkozott ismét, éberen lesve a bátyja reakcióját. Ezúttal kedvezőbb: Mycroft szemei kíváncsian nagyobbra nyíltak. – De ha vége ennek – folytatta felbátorodva a detektív -, azt akarom, hogy tudd, azért akkor is szükségem lehet… szükségem lesz – javított gyorsan -, akkor is szükségem lesz rád. 

-     Sherlock… - döntötte oldalra a fejét Mycroft, még az arcán viselve az előző fájdalmas fintor árnyékát. 

Sherlock közelebb húzódott a karfán a bátyja kezéhez, mielőtt odabújt volna a tenyeréhez, két karjával átfogva Mycroft hüvelykujját.

Mycroftban előbb meglepetten bennakadt a lélegzet, de aztán finoman felemelte a mutatóujját, és megsimogatta a kisöccse koromfekete feje búbját.

- Boldog karácsonyt, Sherlock - mondta végül.

- Boldog karácsonyt, Mycroft.






33 megjegyzés:

  1. Jézusom ez.. ez had öleljem meg mindegyiket. A hasam görcsben áll a nevetéstől, az arcom pedig az egész történeten át tartó mosolygástól. Moriarty a kis méregzsák "Fogolyként jogom van hozzá", de jót nevettem ezen. John pedig a szükséges napi 16 óra alvásával és alváshelyeivel: papucs, unikornis, vattapamacsok( jó nem mondom, hogy én nem ezeket választanám ha olyan pici lennék). Szerencséje volt, hogy Sherlock a duzzogása ellenére megmentette Moriarty "viccétől". Mycroft pedig sajnálom, szegény jobban elfáradt három pöttöm felügyelésében mint a kormány ügyeivel, de azért lennék a helyében is, vigyázni rájuk nem unatkoznék egy percet se az biztos. Anthea pedig a Tiszta szív alapítvánnyal végül is nem volt muszáj jó érvnek lennie. Köszönöm, hogy újra cukor tengerben úszkálhattam, nagyon élveztem és Boldog Karácsony neked is ^^<3!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, valóban nem volt muszáj jó érvnek lenni, sőt, headcanonom szerint Anthea néha élvezi, hogy finoman szemtelenkedhet Anglia leghatalmasabb emberével. :P A vége felé nekem is megesett a szívem már Mycrofton, mégis csak karácsony van. :)))

      Kellemes ünnepeket neked is, még egyszer!

      Törlés
  2. Nagyon cukik már megint ezek. :3 *hanyatt vágja magát a cukortúladagolás miatt*
    A végén Mycroft és Sherlock jelenete... *-*
    John és Jim meg követelik a karácsonyfát. xDD Bár azért a pöttöm mérete ellenére Moriarty hozta a formáját. :D Egyet értek az előttem szólóval, az idősebb Holmest én is sajnálom, mert amit ezek hárman csinálnak...
    Köszönöm, hogy olvashattam! :) És Neked is boldog Karácsonyt! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Moriartyt pöttömként is meggondolnám, befogadjam-e az otthonomba, valóban... Bár itt talán kicsit ádázabb, mint az előző történetben, biztos a karácsony hozza elő belőle az agressziót. XD

      Kellemes ünnepeket, puszi! :)

      Törlés
  3. Ez olyan volt, mint egy óriási karácsonyi vásár.... sok-sok édesség, dísz, mézeskalács, karácsonyfa, tökéletes hangulat. :)) Imásom a karácsonyt, és ehhez az ilyen történetek is hozzájárulnak. Köszönöm,hogy olvashattam, és azt is, hogy megemlítettél a bejegyzés elején. <3
    Remélem jövőre is ennyi fantasztikus ficet olvashatunk ettől a kis "bloggeres közösségtől". Sherlock, Supernatura, Game of Thrones, Avangers/Thor,...stb. Annyi fantasztikus dolgot láttam idén mindenki blogján, hogy nem tudom elégszer megköszönni.
    És a kép, az a kép. Meghaltam, kész, ez már sok nekem *csendben elhalálozik cukortúladagolásban*.
    Boldog Karácsonyt neked is!
    Puszi: Sophie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm! Valóban, a karácsonyi vásár elég jó hasonlat, talán a többi Cupcake történetre is: nem feltétlenül minden részletében ízléses, de kit érdekel, amikor az ember tobzódik a cukorban és a színes fényekben? :P

      Én is nagyon remélem, hogy jövőre is ugyanilyen aktív lesz a közösség - vagy még aktívabb, elvégre jön az új Sherlock évad -, mert nagyon megszerettem itt mindenkit, és fantasztikus írók, olvasók gyűltek össze. <3

      Boldog Karácsonyt, puszillak!

      Törlés
  4. Cukormérgezésben elhaláloztam, de teljességgel megérte:) Nagyon édes volt:)) A végén pedig Mycroft és Sherlock *-*
    Köszönöm, hogy olvashattam!
    Boldog Karácsonyt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon boldog vagyok, hogy én felelek a cukor általi halálodért, és Boldog Karácsonyt Neked is!

      Törlés
  5. Szabályszerűen bebőgtem és azt hiszem édes könnyeket hullattam. Nem tudom, hogyan csinálod, hogy egyszerre vagy cukortúladagolásosan fluff és meghitten szép (a vége, Mycroft és Sherlock jelenete), de ne hagyd abba.
    Rengeteg történet van, mait így karácsony tájékán elolvasok, de most még eggyel bővült a lista. nme tudom elégszer kihangsúlyozni, hogy mennyire elragadóan bájos volt.
    Szegény Mycroft, eléggé megsínylette hármójukat, de lássuk be, hogy Moriarty mérethiányosan is kész elmebaj, John meg egyszerűen édes, ahogy elalszik. Komolyan, mint egy kis süni.
    Sherlock meg Sherlock, és az egész teljesen rendbehozoztt. Tekintve, hogy reggel úgy éreztem magam, mint akin háromszor átment az úthenger, most olyan vagyok, mint akin háromszor átment az úthenger, de egy jótét és fura humorú alak lefestett karácsonyfának.
    RRREndkívül boldog vagyok.
    Köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy olvastad! :)

      Az úthengeres érzéseddel nem vagy egyedül, én a kora hajnali repülőutat ( tegnap háromkor keltem, hogy kimenjek a reptérre) életem meg úgy, mint akit betettek egy szardíniásdobozba, aztán a dobozt ledobták az Epire State Building tetejéről. :S

      De most már minden jó, karácsony van, békesség, és szívmelengető kommentek a történetem alatt! <3

      Törlés
  6. Ez valami istentelenül aranyos volt! Persze ott rejtőzködött az a picit szomorkás Mycroft-hangulat, de ez igazából csak még aranyosabbá tette az egészet :)
    Egy mini-Johnt és Sherlockot én szívesen elfogadnék otthonra, de egy Jimmel... nos, azzal nem biztos, hogy bepróbálkoznék :P
    Köszönöm, hogy olvashattam, nagyon tetszett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy csipet szomorkás-ideges Mycroft valljuk be, nagyon kellett ebbe a történetbe. :D (Avagy amikor szerencsétlen szereplő áldozatul esik a kompozíciónak.)

      Köszönöm, és puszillak!

      Törlés
  7. Kedves Lidércke!

    Minden írásod egy élmény, igazi kis cukor/bors sokk, köszönöm a sok minőségi novellát, amit itt időről időre közölsz, és szép karácsonyt kívánok Neked. :)Claudia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy olvasod a blogot, és azért meg külön karácsonyi, csillagszórós-fenyőfaillatú hálaüdvözletet küldök, amiért véleményt is hagysz mindig! <3

      Törlés
  8. Nagyon jó lett! Képes vagy remekműveket kihozni abból a pár sorból, amit lepötyögtem neked! Igaz, az ötletem csak az elején szerepelt, utána viszont egészen fantasztikus volt a folytatás! Nem is tudom hogy írjam le, mennyire szép lett. Jó ötlet, hogy lassan már kezdenek növekedni, és Mycroftnak fáj, hogy testvére nemsokára már nem lesz annyira "kis öccse". Ez olyan aranyos! A vége is megható lett. Tömény cukormérgezés megint! :) Megszépítetted a karácsonyomat, köszönöm! Az új évben is írj még ilyen jókat! Boldog ünnepeket kívánok neked, és minden kedves olvasódnak! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *körbetáncol a szobában, majd'feldönti a karácsonyfát* Nagyon köszönöm, ezt is, és az ötleteket is, még egyszer, hiszen az ösztönzésed nélkül biztosan nem született volna meg ez az utóbbi két történet! (Te vagy a tiszteletbeli tündér-keresztanyjuk. :P) Így aztán nagyon boldog vagyok, hogy tetszettek neked, kicsit féltem, hogy mi lesz, ha a végén csalódott leszel, hogy nem erre gondoltál, nem így... mert azért, főleg ennél az utóbbinál, elég erősen elrugaszkodtam. Viszont most a hozzászólásod olvasva nagy kő esett le a szívemről, köszönöm! <3

      Boldog Karácsonyt neked is!

      Törlés
  9. Jaj ne! Remélem szegény fa azért túlélte a rohamodat! Gyakran fordul elő veled ilyesmi? :D Örülök, hogy örülsz, hogy én örülök....! :) Miért lettem volna csalódott, hiszen benne volt amit kitaláltam, csak rengeteg jóleső ráadással! Szeretném közölni veled, javíthatatlan vagyok. :( Ennek bizonyítékát a postaládádban találod. Az aprónép már megint nem hagyott nyugodni, így újra kitaláltam valamit. Vedd utólag kézbesített karácsonyi ajándéknak tőlem! :)
    Boldog ünnepeket neked!
    Aláírás:
    Lady Piton, Tiszteletbeli Tündér-keresztanya

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne aggódj, a fa túlélte. XD Köszönöm a kis mini-történetet, tényleg az ötletek kiapadhatatlan tárháza vagy! :D Attól tartok, én most egy időre cukormérgezést kaptam ezektől a manókáktól, de nagyon jó olvasni, hogy mást is foglalkoztatnak!

      Puszillak, keresztanyu! :)

      Törlés
  10. Annyira édes volt ez a fic, mint egyébként az összes cupcakeses történeted. :) Már az elején folyni kezdtem a székről, de a legvégén, amikor Mycroft a mutatóujjával megsimogatta Sherlock fejét, ott végem lett. :3

    Még van ugyan egy kis idő a karácsonyból, úgyhogy neked is nagyon boldog ünnepeket kívánok!

    Puszi,
    Scale

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és utólag is minden jót és szépet kívánok Neked is! :)

      Törlés
  11. Awwwww *-* Halálosan cukormázas. Imádom! Főleg a végét! ^^ Nagyon szépen köszönöm ezt a meglepetést! Még egyszer Boldog Karácsonyt! :) :-x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, én meg téged imádlak, és remélem az új évben sok Sherlock-Mycroft pillanatnak örülhetünk együtt! <3

      Törlés
  12. okés, szóval a minap telefonról olvasta, de nem tudtam kommentálni, aztán emg elfelejtettem. de most suhantam ide, de persze újra el kellett olvasnom előbb :D imádom. erre szavak sincsenek. annyira édes, h félek, cukorbeteg leszek tőle, ahogy mozgatod ezeket az apró kis cukorbogarakat, hajjaj, zseniális vagy :D
    Moriarty új öltözködési szokásai pedig fenomenálisak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen, szerintem itt jött el a pillanat, amikor leért bennem az a gondolat, hogy if you go crazy, go full crazy XD. Örülök, hogy végül eszedbe jutottunk az apróságokkal, és vállaltad a cukorbetegség kockázatát is! :)

      Törlés
    2. én azt mindig vállalom, ne aggódj :D imádom a Cupcake seriest, úgyhogy tuti átnyálazom még párszor mindet ;)

      Törlés
  13. Hát ez überaranyos volt! Eléggé szentimentális, de azt hiszem ezt karácsony alkalmából még élvezni is tudom. Ismét jót írtál, mint más oly sokszor.
    Sajnos az utóbbi két-három hónap nekem teljes fennforgásban telt, így addig nem olvastam a te műveidet sem, de most igyekszem a pillanatnyi nyugalomban ezt bepótolni :)
    Utólag én is Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok neked, meg persze sikeres és sok jó fanficben gazdag Újévet is! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és neked is Boldog Karácsonyt visszamenőleg, és Boldog Új Évet!

      Törlés
  14. Köszönöm, hogy megírtad és olvashattam! Bár most éppen baromira nincs karácsony, eléggé karácsonyi hangulatom lett. Ezt a fluff-cukormáz-habcsók-szivárvány-habos-sütemény sorozatot hatalmas élmény volt olvasni :) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszett a sorozat, hidd el, írni is élmény volt... még ha néha ijesztő is. XD

      Törlés
  15. Ohh Lidércke, köszönömköszönömköszönööm! Imádtam a sorozatot, hipercukorborsóarannyos volt ♡
    x: Babu

    VálaszTörlés
  16. Istenem, végigolvastam az összes"apróságokról" szóló ficet és beléjük szerettem. Elképzeltem, hogy milyen picik és odaköltöznék Mycrofthoz vigyázni a csöppségekre. Külön tetszett ez a rész, Sherlock és Mycroft közötti értelmes megnyilvánulás, valamint jót nevettem Moriarty csillagszórós akcióján. Remélem folytatás lesz majd.

    VálaszTörlés
  17. "Mycroft olyan arcot vagott, mint akivel most kozoltek, h az ev vegi diplomaciai targyalason neki kell eljatszania a kiralynot" hat kihaltam😂😂 annyira imadom ezt a sorozatot, magyon kreative es halal cuki😍😍❤❤❤

    VálaszTörlés