Bosszúállók: Mutasd a fegyvered, megmondom, ki vagy!

Egy poszt, amiben megint szarrá elemzem a Bosszúállókat, ezúttal a fegyvereikből kiindulva. Mivel páran mondtátok, hogy szeretitek olvasni a bő lére eresztett elemzéseimet, így nem fogom vissza magam. Valamelyik TV-spot nézése közben ugyanis felötlött bennem, hogy mennyire le lehet vezetni egy csomó mindent a karakterekkel kapcsolatban pusztán a fegyvereikből. (Figyelem: fékevesztett, teljesen funkciótlan alliterációk garázdálkodnak a szövegben szerteszét, amelyeket úgy döntöttem, nem vállalok fel.) 

1. Clint - Sólyomszem

Rengetegszer szóltam már róla, hogy Clint a szívem csücske fanficekben. Ami ellentmond annak a ténynek, hogy a legsemmitmondóbb karakter a filmben, és a legkevesebb szerepe is neki van. Viszont háború és békényi köteteket tudnék olvasni arról, ahogy Tonyval baromkodnak a ficekben. Talán az új részben nem csak agymosott zombit játszik majd végig.

Fegyvere az íj és a nyíl, valamint a fedőneve, "Sólyomszem"  az éleslátás, a pontosság, a pontos célzás képességét igénylik és idézik, ez mondjuk a ficekben tényleg megnyilvánul abban, hogy mindig beletrafál a közepébe a poénjaival. 

2. Thor - Thor

Thor Asgard trónörököse. Asgardon a férfiak erősek és bátrak, öregkorukra pedig igazságosak és bölcsek lesznek, amit hosszú szakáll növesztésével juttatnak kifejezésre. 

Lényegében ennek a szakállnövesztésnek a folyamatában követjük végig Thort, bekapcsolódva a forró fejű, fiatal pörölypörgető időszakba az első részben, hogy megnézzük, hogyan sajátítja el a két rész során egy uralkodó (higgadt tervezés, stratégia, megfontoltság, megértés, törődés) nélkülözhetetlen tulajdonságait. Egy tanulás története ez, a második részben olyan érzelmi-empatikus tulajdonságokra kihegyezve, mint a törődésre (Jane, ja, és az univerzum sorsa iránt) és az együttműködésre való képesség (Lokival). 

A pöröly azért jó szimbóluma ennek a tanulásnak, mert a minden a használóján múlik: a nem megfelelő kezekbe kerülve hatalmas pusztítást lehet véghez vinni vele, megfontoltan használva, célzottan odacsapva azonban a rend helyreállítását szolgálja. Amikor az első részben Thor nem tudja felemelni, akkor  válik önmaga előtt is világossá, hogy rossz úton halad. A pöröly a tanulási folyamat irányjelzője. (Ez a film végén is kidomborodik.) 

Asgard patriarchális világában nők szelídek és megértőek (kivéve Sif, akinek a karaktere és története érdekesebb, mint az egész Jane/Thor hát jó love story). Minden badassery mellett Friga is ennek a szelíd, megértő nőtípusnak a prototípusa, és törvényszerű, hogy Thor, a Tradícionális, Jane-t választja majd Sif helyett.

Mivel azonban a hagyományos patriarchátus a lehető legunalmasabb dolog az univerzumban, és a középkor vége óta meglehetősen nehéz jó marketinggel ellátni a pusztán igazságos uralkodókra, hősies harcosokra és erényes asszonyaikra épülő történeteket, a képregény megalkotói (és a forgatókönyvírók is, a jó Isten áldja meg őket bőségesen) bedobták ebbe a világba Loki karakterét, ha már úgyis ott settenkedik a mitológiában is. 

Ha rápillantotok a fenti képre, akkor az jól illusztrálja, hogy miért nem működne az egész nélküle: ő az, aki mélységet, árnyékot ad, három dimenzióssá teszi Thor karakterét. Később még teszek említést arról, hogy a képregények sokszor a mesékhez hasonlóan archetípusokkal operálnak. A Thor pedig, mivel a skandináv mitológiára épül, még inkább. A való életben márpedig az archetípusok nem tisztán jelennek meg egy-egy személyben, képben, jelenségben hanem keverednek, vegyülnek: ettől érezzük valósnak és komplexnek, hús-vérnek az adott történetet, karaktert. 

A képen a mögöttük megjelenő bolygó (kör) fejezi ki a teljességet, köti össze a kép vörös és kék felét. Loki és Thor teljessé teszik egymást, egy entitást alkotnak paradox módon az által, hogy bennük két  mesebeli alakra bomolva jelenik meg az az egység, ami a valóságban elválaszthatatlan. 

A Thor filmek azért roppantul viccesek, mert a mellékszereplők sokkal érdekesebbek, mint a főhősök: Darcy, Sif, Loki azok, akik élettel töltik meg őket. 

3. Natasha - Fekete özvegy

Első ránézésre nem egyértelmű, hogy Natashának mi is a fegyvere a megjelenésén kívül, ami a fedőnevével - Fekete Özvegy - együtt igen idegesítően a femme fatale tipikus pasi sztereotípiáját idézi meg. Ellenállhatatlanul szexi, és valamiért veszélyes, noha azt már nem tudnák pontosan megmagyarázni, miért vált ki borzongást belőlük. Én most lerántom a leplet erről az évezredes titokról: mert okos. Ennyi. Ezt a férfi agy nehezen tudja lekezelni, és rejtélyt, misztériumot sejt, sztereotípiákat alkot, pusztító hatalmat vizionál. 

Persze Natasha nem csak hogy hagyományosan intelligens, de mellette még női módon is az, vagyis az érzelmi intelligenciája a legmagasabb az egész csapatban. A kettő kombinációját a továbbiakban az egyszerűség kedvéért nevezzük  pszichés hatalomnak: gyorsan felméri az embereket, azok mozgatórugóit, könnyen átlátja az emberi helyzeteket és képes azokat befolyásolni. 'Manipulatív', hangzik a pejoratív megfogalmazás, de ez leegyszerűsítő, hisz végső soron azon múlik a dolog, mire és hogyan használja ezt a hatalmat. Mert különben a tanárok is manipulatívak, de rettentően. Az édesanyák meg egyenesen az Ősmanipulátorok. 

Ide kapcsolódik, hogy én nem győzöm várni a Skarlát Boszorkány karakterét, mert ha már a femme fatale férfi sztereotípiájára felhúzva építünk karaktert, hát akkor pofátlanul menjünk el a végletekig (*boszorkány, köhömmm*): a nő, mint a megtestesült Káosz, because  why the fuck not? Ez legalább egy őszinte lépés. 

4. Bruce - Hulk

Bruce fegyvere Hulk, a Másik Fickó. 

Ki (vagy mi) valójában ez a zöld behemót, és honnan jön? A klasszikus (wikipédián is fellelhető) magyarázat úgy hangzik, hogy Bruce haragja abból ered, hogy kiskorában gyakran szemtanúja volt annak, ahogy az alkoholista édesapja bántalmazta az anyját, és ő tehetetlen volt, nem tudta megvédeni. Az emiatt érzett düh csak gyűlt benne, az egyébként természetétől fogva csendes, érzékeny személyiségének mélyén. Aztán tudjuk jól, mi lett.

Én némiképpen bonyolultabbnak látom a dolgot. Az, hogy gyerekként látta, amint az apja bántalmazza az anyját, nem magának a haragnak, hanem az elfojtásnak az eredete, és talán a szelíd, törődő személyiségének kialakulását előidéző alap mozgatórugó. 

Ugyanis nem legyünk naiv idealisták: harag, düh, agresszió mindenkiben van. Sokkal több, mint azt gondolnánk ezen a napos péntek reggelen, és megfelelő helyzetben, megfelelően erős (vagy célzott) impulzusok hatására ez elő is jön. Ez nem azért van így, mert 'rosszak' vagyunk, hanem mert túlélést segítő funkciója van/volt, ami ma már kevésbé nyilvánvaló, mint pl. az őskorban, mégis, így vagyunk összerakva. 

Egészséges emberek meg tudják élni ezt a dühöt úgy, hogy ne váljon (túlzottan) pusztítóvá: van, aki küzdősportot űz, van, aki matektanárnak megy, és van, aki több tucat depresszív és másokat megríkató Sherlock fanficeket ír. (Mint látjuk, a lehetőségek változatosak és végtelenek.) Néha robbanunk csak ki apróságokon, és olyankor is gyorsan túltesszük magunk rajta. 

Bruce azonban nagyon korán megtanult félni a Dühtől: hiszen a düh, az agresszió oda vezet, hogy fájdalmat okoz anyának (=annak, akit szeretek). Pláne súlyos a helyzet, hogy az apa dühe, agressziója, ami megrémíti, hisz kisfiúként tudat alatt az apával azonosítja magát, és az apa agressziójától félni annyi, mint a saját agressziójától, dühétől félni. Elfogadhatatlan az, hogy anyának fájdalmat okozzak --> elfogadhatatlan az, hogy dühös legyek. 

Igen ám, de egy ilyen alap mozgatórugót nem lehet kiiktatni a személyiségből. A düh, attól, hogy nem engedünk szabad folyást neki semmilyen  körülmények között, még ott munkál, valahogy úgy, ahogy a magmaáramlatok a mélyben, néha földrengést vagy vulkánkitörést okozva. Idő kérdése, hogy az elnyomott személyiségelemek mikor találnak kitörési pontot, és ez az idő Bruce esetében a laborbaleset napján jön el. Megszületik Hulk, az ösztönlény, a megállíthatatlan zöld haraggolyó. 

Már most hogy kezeli Bruce, a Báránylelkű Hulkot, a Haragvót? 

Szarul. Fél tőle. Fél tőle, ahogy az apa haragjától félt, ahogy a saját haragjától fél, és hát ez eddig sem jött be. Próbálja még erősebben elnyomni. Kordában tartani minden áron. Persze ez kudarcra van ítélve, mert totálisan stresszmentes környezetet csak egy buddhista templomban találhatna. (Amúgy csak nekem fura, hogy Bruce-nak ez miért nem jutott eszébe? Ehelyett Mexikóba meg Indiába, a világon legmagasabb bűnözési mutatókkal büszkélkedő, legtúlnépesedett helyeire megy, rettentően ésszerű végül is.)

A Bosszúállókban viszont már úgy találkozunk vele, hogy többé-kevésbé irányítani tudja az átváltozásait és a Másik Fickót. (Kivéve a Helicarrieres jelenetet, ami sok sebből vérzik, de erről még később is beszélek.) Hogyan tudja irányítani? Mi a titka? - teszi fel neki a kérdést Steve. 

'I am always angry' - hangzik a válasza.

Vagyis a megoldás nem a folyamatos kontroll alatt tartás, az elnyomás, hanem a szabadon engedés. Bruce tudatosítja a dühét, a felszínre hozza, megtanul együtt létezni a haraggal, hisz amit tudatosan megélek, az nem tud a tudatalattimból hátba támadni. Megtanul nem félni a haragtól, noha ez nem könnyű feladat számára, mint azt látjuk a jámbor, visszafogott személyiségéből. 

'Ne udvariaskodjon, nagyfiú, csapjon oda.' - mondja neki Tony szintén a Helicarrieren. Na az ilyen lazán odavetett mélypszichológiai poénok miatt Tony a legkirályabb fazon ever. 

5. Tony - Vasember

Az előző, Tonyról szóló nagyobb lélegzetű eszmefuttatásban kevés figyelmet szenteltem a páncélnak, mert akkor már sejtettem, hogy nem tudom kontrollálni magam ennek a posztnak a megírásával kapcsolatban. 

Tony fegyvere elég szembeötlően az a repulzorokkal ellátott fémpáncél, amiben ide-oda repked a filmek során. A páncél azonban egy végtermék, ami két dolognak köszönheti a létrejöttét: az egyik az azt energiával ellátó technika, az ARC reaktor, a másik Tony mérnöki zsenialitása (intelligenciája, végső soron). Azonban magát az ARC reaktort is az eszével és képességeivel alkotja - egy szemétkupacból egy barlangban, hangzik a klasszikus mottója a képregényeknek. Már szóltam arról is, hogy az ARC reaktor tulajdonképpen a szívet jelképezi: Tony egy új szívet épít saját magának. 

A Vasember 3-ban 'mechanic'-nak, szerelőnek nevezi magát (és milyen messze van ez a zseni milliárdos stb. kirohanástól!) A szerelő olyan ember, aki megjavít, összerak, épít dolgokat. Tony ekkora már a javításra, építésre való képességével határozza meg magát, és ez a képregényekben még nagyobb hangsúlyt kap: a cége 'Stark Industries' elnevezése előbb 'Stark Resilient', majd simán csak 'Resilient' lesz. A 'resilient' szónak én még nem találtam igazán jó magyar megfelelőt, a szótár a 'rugalmast', 'öngyógyítót' hozza. 

Iron Man és Iron Man 3. Szeretem, amikor a személyiségfejlődés ennyire lekövethető a ruhatárban és a képi világban. Az első képen Tony állig begombolkozva-benyakkendőzve áll a sivatag közepén, karjait teátrális mozdulattal kitárva, 'kurva fontos ember vagyok' arckifejezéssel. A másodikon egy szál pólóban a hóesésben, karba tett kézzel: ezt a pózt  valahogy mégis stabilabbnak érezzük.

A páncél ennek az öngyógyításnak egy lépése: egy merev váz, amit a külvilággal szemben vesz magára, lényegében a túlméretezett egójának a fizikai megjelenése, a zseni, milliárdos stb. gesztusa. Védi a sérülékeny belsőt, ami még nem áll készen a konfrontálódásra. Ez csak a harmadik rész végén jön el, amikor parádés tűzijáték keretében felrobbantja az összes páncélt  (és aztán megműtteti a szívét is!) Ekkora Tony már rájön, hogy a Szerelő valójában sokkal erősebb, mint a zseni milliárdos stb. A Szerelő elpusztíthatatlan, mert minduntalan újjáépíti önmagát. 

6. Steve - Amerika Kapitány

Steve-nek is több fegyvere van: a legelső, legfontosabb saját maga, vagyis a szuperhumán képességei - amit meg viszont a szívének köszönhet. (Egyszerűen túl sok a szív itt, nem is Bosszúállók ezek, hanem Gondos Bocsok hopp, itt repül egy crack fic ötlete). 

Ha azt hiszed, a 'care bears avengers' keresőszavak beírása után semmit nem dob ki a Google, akkor még fogalmad sincs az internet igazi mélységeiről. 

Erskine a szíve miatt választja ki épp Steve-et a projektre, amelynek során a 'külsőt' hozzáigazítják a 'belsőhöz', és a hatalmas szív hatalmas izmokat kap. 

És emellé egy olyan fegyvert, ami nem hagyományos értelemben vett fegyver: a vibránium pajzs, amit Steve Howard laborjában választ ki saját magának. Mert hogy Amerika Kapitány nem egy lombikban gyártott szuper gyilkológép, hanem egy tisztaszívű hős, aki az Amerikai Eszmét védi a pajzsával. Ez lenne mögötte az ideológia, nem is annyira mögötte, mint inkább nagyon is az előtérbe tolva. Steve a Tél Katonájában a SHIELD (Hydra) tervével szembeszegülve megmutatta, hogy meg lehet húzni a határvonalat Pajzs és Fegyver között, védelem és gyilkosság között. (Az USA modern kori történelme mondjuk ironikus módon jó ellenpélda erre... érdekes ez az egész tematika, megérne egy külön posztot  - és mellesleg a forgatókönyv írók is játszanak vele.)

Szeretem azt az ötletet, hogy a pajzs-szimbólum Steve személyiségében is tükröződik: overprotective Steve a legjobb Steve a ficekben, aki kotlóstyúkként vigyáz a csapattagokra, összetartva-terelgetve őket. 

Fentebb azt mondtam, Tony páncélja is a védelmet szolgálja, azonban lélektanilag hatalmas különbség van egy páncél és egy pajzs között. A páncél a testet vonja körbe, a pajzsot valaki elé tartják, és a pajzsot tartó kéz és a pajzs mögött álló személy(ek) nem feltétlenül azonosak. 

Tony páncéljának célja elsősorban az önvédelem, önmegmentés, önmaga törésének helyreállítása, Steve védelme pedig mindig mások felé fordul, a kezdetektől fogva (gondoljunk a gránátos jelenetre). Emellett a saját épsége, élete annyira ordítóan nem érdekli, hogy az Amerika Kapitány: Az első bosszúállóban kétszer(!) követett el kvázi öngyilkosságot (elvégre nem tudta, hogy nem éles a gránát, valamint hogy túléli majd az ütközést a géppel), a Tél Katonájában pedig a végén teljes nyugalommal ölné meg magát megint, ha nem mentheti meg Buckyt. Csak bennem merül fel ezek után a kérdés, hogy ekkora ívű - és szerintem két esetben teljesen szükségtelen - öndestruktív gesztusok mögött mi rejtőzik? Igen, másokat akart megmenteni. Oké. A gránátos esetben szét sem nézett, hogy van-e valaki egyáltalán a robbanás hatókörén belül, rávetette magát, mint eb a csontra. A repülőgépes esetet elismerem. A Tél Katonája végén, bár romantikus dolog a kodependencia, meg együtt megyünk a mélybe mindenáron, mégis, életszerűbb lett volna menekülőre fogni a zuhanó gépről, pláne, hogy ha Steve lelép onnan kurva gyorsan, nyilván Bucky sem marad. Ezt már akkor sem értettem. 

Steve-nek tagadhatatlanul van egy ilyen 'feláldozom magam másokért, akkor is, ha nagyon nem akarják és ráadásul totál szükségtelen' becsípődése, amit Tony azonnal ki is tapint:

Steve: You're not the guy to make the sacrifice play, to lay down on a wire and let the other guy crawl over you. (Nem az a fajta srác vagy, aki tud (ön)feláldozósat játszani. Aki ráfekszik a szögesdrótra, míg a társa átkúszik felette.)

Tony: I think I would just cut the wire. (Azt hiszem, inkább csak elvágnám a drótot.)

(A magyar fordítás az enyém, a szinkronban ezek nem jönnek ki.)

Két dologra akarom itt felhívni a figyelmet: ez első Steve mosolya. Most komolyan, álljunk meg, és egy percig gyönyörködjünk abban, ahogy Steve az orra alatt bazsalyog Tony szemtelen válaszát hallva. Kigyönyörködtük magunkat? Oké, menjünk tovább. A második Steve megfogalmazása, amiben minden benne van, hisz Steve itt ideges. A nyelvhasználatunk pedig tudattalan, pláne stresszes szituációkban. Ha feszültek, idegesek, dühösek vagyunk, vagy rettegünk valamitől, minimálisan tudjuk csak kontrollálni a szóválasztásainkat, a nyelvi szerkezeteket, amiket használunk: mindez nagyon mélyről, ösztönből jön ilyenkor. (Amúgy is, de főleg ilyenkor.) Steve pedig az önfeláldozós 'játék' kifejezést használja.

Tony nem játssza ezt a játékot: ő okos, ő elvágja a vezetéket, ő nem akar mindenáron hős lenni. (Noha ez a jelenet nagyon szépen elővezeti, hogy a film végén, amikor nincs más megoldás, derékon kapja az atomrakétát. Talán kicsit Steve szavainak hatására? *feels, feels everywhere*) 

További kérdések merülnek fel bennem ezzel kapcsolatban, amit itt most nem fogok kifejteni, talán egy legközelebbi posztban:

- Steve viszont miért játssza az önfeláldozósdit? Miért akar kétségbeesetten, mindenáron hősi halált halni? 

- Mennyire lehetséges mások megmentése a saját magunk megmentése nélkül? (Főként a hétköznapi életben.) Mennyire lehet hiteles és őszinte mások megmentésére tett kísérletünk a saját életünk semmibe vételének árán? (Főként a hétköznapi életben.)

- Lehetne-e írni egy ficet, amiben Steve önfeláldozási kényszere komikus mértéket ölt, katica van a síneken, vessük magunkat a vonat elé, és Tony kénytelen minduntalan kirángatni Steve-et a hülyébbnél hülyébb helyzetekből?

Megannyi kérdés. 

+1: Loki

Csak mert mindenképpen kellett ebbe a posztba Loki, nem, nem elég, hogy Thornál már beszéltem róla.

Loki hatalma alapvetően a mágiára és a manipulációra való képessége - mindkettő tradicionálisan femininnek gondolt hatalom, mint láttuk Natasha és a Skarlát Boszorkány esetében (nem érdekel, mi lesz vagy nem lesz, akkor is shipelni fogom Wandát és Lokit, punktum).  Ergo sírnivalóan nem illik bele Asgard harcos-etikára épülő világába - jégóriásokéba sem mellesleg, de hát nem véletlenül baszták ki szerencsétlent a francba.

Lokit a képességei örök kitaszítottá teszik, aki sehol sincs otthon: a maga útját járja, a maga játszmáját játssza. Ennek előnyös hozadéka, hogy egy valamennyire külső szemszögből nagyszerűen tudja mozgatni a figurákat, szereplőket, hátrányos hozadéka pedig,  hogy minden oldalról kapja a pofonokat. 

Nem csoda, hogy Loki nincs jóban önmagával, a saját hatalmával: már az első filmben inkább Odin és Thor hatalmára ácsingózik, mit ácsingózik, próbálja megkaparintani, de ez soha nem sikerülhet neki, mert nem Thor és nem Odin, és elképesztő, hogy mennyire nem képes ezt észrevenni. A legelképesztőbb, hogy ha nem folyamatosan valaki más akarna lenni, hanem megélné azt, ami, elfogadná azt, ami, akkor valójában már csak stratégiai képességei, intelligenciája és érzékenysége miatt is jobb uralkodó lehetne Thornál. Ez persze némiképp értelmetlen felvetés, mert Loki attól is Loki, hogy folyamatosan harcban áll magával, nem képes erre az elfogadásra - végső soron ettől lesz igazán kitaszított.

A Bosszúállók-beli jelenetét Natashával  nagyon sajnáltam. Az ötlet maga fenomenális volt: igen, küldjük Natashát Lokihoz. Natashát, aki hasonló pszichés képességekkel bír, lássuk, mit kezd egymással két mesteri manipulátor. Epic lehetett volna. Aztán kaptunk egy nehéz kézzel összetákolt párbeszédet, igen vérszegény logikával. Tényleg sajnálom, hogy az írók nem vették a fáradságot rendesen végiggondolni és kidolgozni. 

Ez egyébként nem csak erre a jelenetre igaz: a látvány és a poénok viszik el a showt, de sok helyen a logika és a normálisan végiggondolt mozgatórugók, párbeszédek kárára. Kicsit félek tőle, hogy a második részben is így lesz, hisz csak az előzetesek alapján is annyi mindennek kell történnie a filmben, hogy ha azt normálisan fel akarják vezetni, építeni, akkor legalább négy órán keresztül fogunk a moziban ülni. Imdb szerint viszont 142 perces a film, szóval valószínűleg bőven marad hely majd találgatásoknak, agyalásoknak, ezer meg egy történetnek.